Megint fel lehet ajánlani az adó egy százalékát az Ámbédkar Gimnáziumnak is
A MET mellett váratlanul visszakapta a személyi jövedelemadó 1 százalékának fogadásához szükséges technikai számot a Dzsaj Bhím roma buddhista egyház is.
A MET mellett váratlanul visszakapta a személyi jövedelemadó 1 százalékának fogadásához szükséges technikai számot a Dzsaj Bhím roma buddhista egyház is.
Kemény volt a június is ebben az évben, sok szembenézéssel és erőfeszítéssel, de néhány ember, akivel ebben az elmúlt hetekben a cikkeinkben foglalkoztunk, azt is megmutatta, hogy mi számít igazán. Összegyűjtöttük a hónap legjobb cikkeit az Élet + Stílus és a Kult rovatból.
Gyöngyösi és miskolci, szegregátumokban élő roma gyerekek tölthetnek öt napot nyaralásként egy tanyán, ahol játszva és élményekkel tanulhatnak, kikapcsolódhatnak. A nyaralás egyben az önbecsülésük erősítésének is fontos. A szervezőknek viszont még szükségük lenne egy kis segítségre.
A sok vihart megélt dr. Ámbédkar iskola négy borsodi településen próbál a legszegényebb fiatalok számára minőségi oktatást nyújtani. A baranyai tapasztalatok nyomán a Waldorf pedagógus Orsós és Derdák Tibor által 2007-ben indított iskola szerint a munkanélküliség és mélyszegénység újratermelődését ma már inkább egy érettségi, mint a szakmához jutás akadályozhatja meg. Vagy a kettő együtt. A Bálint Házban, Turay Balázs portréfotóiból nemrég nyílt kiállítás az iskola diákjait és pedagógusait mutatja – épp amikor az Amnesty Magyarország is beszállt a munkába, hogy emberi jogi képzéssel segítse a fiatalok boldogulását.
Összesen 3,2 milliós bírságot szabott ki a munkaügyi felügyelőség szerdán a sajókazai Ámbédkar Iskolára, amely bezárhat, ha ki kell fizetniük a büntetést – írja a Népszabadság.